PANTHEON KIADÁS
BENEDEKELEK
ÉDESANYAFÖLDEM!
EGY NÉP S EGY EMBERTÖRTÉNETE
MÁSODIK KÖTET
A PANTHEON IRODALMI INTÉZETR.T. KIADÁSA
PANTHEON KIADÁS
BENEDEK ELEK
ÉDES ANYAFÖLDEM!
EGY NÉP S EGY EMBERTÖRTÉNETE
MÁSODIK KÖTET
BUDAPEST, 1920
A PANTHEON IRODALMIINTÉZET RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KIADÁSA
Globus,Budapest.
ELSŐ FEJEZET.
Ebben a tékozló fiu uj életet kezd s igen szépálmot lát a csángó magyarok földjén, husvét hajnalán.
Gőzparipán ül ismét a tékozló fiu, büszkén, diadalmasan vágtatPest felé, mintha nem a Véletlennek, de maga-magának köszönhetné afeltámadást. Vágtat a sebes szélnél sebesebben, még a gondolatnális sebesebben – ő legalább azt hiszi, hogy nem közönségesszemélyvonaton üldögél, nem is gőz-, de mesebeli táltosparipán.Hogy nem afféle szegény legény ő, de királyfi, aki szárnyas paripánrepül erdők, mezők, tengerek fölött, tündérvárosba, tündérvárosbanvilágszép királykisasszonyhoz – ő reá vár epekedve, ugyan kirevárna? – világszép királykisasszony.
Hiába vivtam meg harcomat a Halállal, gyermek vagyok, még mindiggyermek. Áradozó szivvel köszöntöm Májust, a virágos Májust: mindenfa, minden bokor nekem virágzik, nekem illatozik. Érttem, egyedülérttem nyilnak kertnek, rétnek virágai; nekem dalolnak a madarak;fecske, gólya énhozzám jött vissza, egyedül énhozzám.
– Lám, lám, – mosolygok – milyen gyermek voltam. Megakartam válni az élettől, ettől a szép, ettől a gyönyörü élettől,egy nagy semmiség miatt. Meg akartam halni a huszonegyedik tavaszhajnalán…
Egy pillanatra lelkem visszaröppen a kisbaconi temetőbe. Látom arózsavirágos sirkövet: Ignácka sirkövét. Olvasom a feliratot: Szépélte hajnalán Benedek Ignácnak – Lám, néki sirt ásnak. Vajjon mitirtak volna az én sirkövemre? Bizonyosan benne lett volna a tavaszis, a hajnal is… -4-
– Nem, nem lesz benne! Nem akarok meghalni, nem!
Lemosolygom magamat, a tékozló fiut, merthogy – gyermekvoltam. Hogy csak egy kis göröngybe botlottam meg s itt akartamhagyni ezt a szép, ezt a gyönyörü életet. Ezeket a mind nekemvirágzó fákat, bokrokat; ezeket a mind nekem daloló madarakat. Nemmosolygom le magamat, mert nem látom, hogy még csak most vagyokigazi gyermek, akinek elég kétszáz sornyi nyomtatott betü: márhiszek az erejében; nem göröngy, de egetverő sziklahegy sem állitmeg – most, most következik az Élet, a küzdelmes, diadalmasÉlet.
Miért is nem ültem gyorsvonatra? – Ó, de lassan döcög ez a lónélkül járó szekér! Sohasem érek Pestre! – Igaz, – csititom magamat– igy is rettentő nagy summát fizettem a jegyért. Mit is mondott aza székely atyafi, aki látta, hogy harminc pengő forintot olvastamle? Azt mondta: Hiszen ezért tehenet lehetne venni! Isten ellenvaló vétek ez, uram! – Lám, lám, ilyen lettem volna én is, ha nemtanittat az édesapám. Tiz forint egy sertést, tizenöt forint egyborjut